A reflux betegek részére jelenleg a piac nem igazán kínál megoldást annak érdekében, hogy az éjszakáik könnyebbek legyenek. A reflux ágykeret olyan segítség lehetne a betegek számára, ami azon kívül, hogy az éjszakai kellemetlen tüneteket enyhítené, a betegség egészében segítség, mentőöv lehetne.
A reflux ágykeret lényege az lenne, hogy állítható legyen a fejtámasz. Ez azért lenne nagyon fontos, hogy a nyelőcső magasabbra kerüljön, mint a gyomorszáj, hogy a gyomorban levő sav nehezebben, vagy abszolút ne tudjon a nyelőcsőbe áramlani. Vannak most már olyan asztalosok, akik rendelésre készítenek ilyen ágykeretet, de csak nagyon kevés, és elég magas áron.
Ezeknek az ágykereteknek a nagy hátrányuk, hogy nem állítható, tehát az X magasság minden esetben annyi. A másik hátrány a reflux ágykeret esetében, hogy egyszerre emelhető az egész fejrész. Tehát amennyiben a partner nem szenved refluxtól ő is magasabb fejrésszel kell aludjon. Ez pedig van, akiket zavar.
A reflux ágykeret úgy a felnőtteknél, mind a gyerekeknél jó megoldás, de csak abban az esetben, ha a magasság megfelelő. Ebben az esetben ugyanis szinte minden betegnek más az igénye. Van, akinek elég az 5 centi, míg másnak kell az általában használatos 10-15 centi. Ezért is van az, hogy a legtöbb refluxban szenvedő beteg saját magának rendeli az ágykeretet, igénye szerint.