Reflux betegség fennállása esetén nem mindegy, hogy milyen vizet fogyaszt a beteg. A reflux ásványvíz fogyasztáskor akkor válhat tünetmentessé, ha a megfelelő összetételű vizet isszuk. Fontos, hogy kizárólag szénsavmentes ásványvizet és/vagy forrásvizet fogyasszunk. Tudnunk kell, hogy szinte minden víz más összetételű, ezért nagy segítség lehet az olyan forrásvíz, amelyről tudjuk, hogy lúgos.
A szénsavas víz hatására fokozódhatnak a tünetek, ezért fontos a megfelelő ásványvizet fogyasztania a betegnek, így mérsékelhető a savas felböfögés is. A boltok polcain már több olyan ásványvíz kapható, ami kifejezetten jó a bélrendszeri panaszokra. Sőt, az elmúlt időszakban néhány olyan is megjelent, mely kifejezetten reflux betegeknek ajánlott.
Amennyiben úgy érzi, hogy a reflux ásványvíz fogyasztása után erősödik, akkor muszáj más ásványvizet keresnie, olyant, ami nem erősíti, hanem épp ellenkezőleg, enyhíti a kellemetlen tüneteket. Sok esetben ez jó pár ásványvíz kipróbálása után lehetséges csak, ám az eredményért megéri kísérletezni.
A reflux ásványvíz hatására akkor mérséklődik, ha az lúgos kémhatású. Az ilyen víz kordában tartja a savmennyiséget is. A folyadék fogyasztása lényeges a reflux esetében, hisz ezzel segíteni lehet, hogy kevésbé legyenek hangsúlyosak a tünetek. A megfelelően lúgos folyadék enyhítheti a panaszokat, ezért is tartják lényegesnek az orvosok is, hogy a betegek megtalálják a számukra megfelelő vizet. Egyre több bio boltban kapni már kifejezetten gyomor és reflux panaszokra hatásos gyógyvizet.