0

Milyen hatással van a gyomorsavra a vörösbor?

Közismerten a vörösbor számtalan jótékony hatást gyakorol a szervezetre, többek között az emésztésre. Az étel megemésztésében nagy szerepet játszik a gyomorsav, és mivel a gyomorsav és a bor pH-értéke nagyjából megegyezik, a bor nagyban segíti az emésztés folyamatát. Fogyasztása viszont csak étkezés után ajánlott. Gyomorsavra vörösbort nem túl előnyös fogyasztani, mivel a gyomor így még több savat termel, ami gyomorégéshez vezethet.

Ha egy kiadós étkezés után alkoholt szeretnénk fogyasztani, akkor érdemes a vörösbor mellett voksolni, ugyanis a fehér bor még jobban fokozza a gyomor savtermelését. A túlzott gyomorsavtermelés pedig – ha gyakran előfordul – sok problémát von maga után.

Gyomorsavra vörösbor

Gyomorsavra vörösbor

A gyomorsavtermelés szabályozásáért sok mindent tehetünk, de a túlzott alkoholfogyasztás nem tartozik ezek közé. Tehát ha alkoholt fogyasztunk, azt csak mértékkel tegyük. A vörösbor az emésztés folyamatában segít ugyan, de aki túlzott gyomorsavtermeléssel küzd, annak nem szükséges alkoholt fogyasztania, sőt olyan étrend kialakítására kell törekednie, amely segít csökkenteni a savtermelést.

Gyomorsavra a vörösbor fogyasztása tehát nem ajánlott, de mindenképp érdemes megpróbálkozni többféle természetes módszerrel is, mielőtt savmegkötő gyógyszerek alkalmazásához folyamodnak, hisz azok nagyon sok esetben – főként ha nem megfelelő adagolásban szedjük – ellenkező hatást váltanak ki. A gyomorsav termelődéssel kapcsolatos problémák kezdeti stádiumban életmódváltással és egy kis odafigyeléssel megszüntethetőek.

  
Iktatva: Gyomorsav Címkék: , , ,

Írj most.

Küldés
Reflux 2018